pánikbetegség öngyógyítása pálfordulás technikával

Pánikbetegség öngyógyítása Pálfordulás technikával

Feltöltve:
pallos gábor utolsó pánikroham feledhetetlen volt
…ha hagynám 😉 Inkább tanulok belőle és megosztom tapasztalataimat Veled 😉

Pánik nélkül élek. Ám nem volt ez mindig így. Sőt az elmúlt két évtizedben ez leginkább nem így volt. Körülbelül az ezredik és az ezeregyedik pánikroham között – nem jól mondom a számokat, ám nem is az Ezeregyéjszaka Meséire gondolok – megtettem egy egyáltalán nem könnyű szellemi mozdulatot: Pálfordulás technikának hívom. Ma már meg vagyok győződve róla, hogy nincs egyetlen pánikbetegség öngyógyítása sem a Pálfordulás technika „meglépése” nélkül. Ne feledd: ha nekem sikerült, neked is sikerülhet! Még akár antidepresszáns nélkül is… miért ne? A titok nyitja talán a Pálfordulás technikával kezdődik.

Pánikbetegség tünetei tapasztalataim szerint

Szenvedés.
Összességében egy állati nagy szenvedés.
De ezt talán már te saját magad is megtapasztaltad.
Feltételezhetően a pánikbetegség tünetei illetve a pánikbetegség öngyógyítása sikertelenségei késztettek téged arra, hogy beleírtál a Google-be ilyeneket, hogy „pánikbetegség tünetei” például, vagy „pánikbetegség”, stb.

Megértelek.
Másként mondom: MEGÉRTELEK!
Ugyanis, nem csak egyszerűen… m… meg-érte-lek…, hanem… 15 év!
15 évet voltam benne, benne a kellős közepében, a pánikbetegség tünetei kellős közepében sűrű pánikrohamok között, hétről hétre.

Képzeld: 10 évig a pánikbetegség gyógyítása nálam sehová sem tartott. Gyakorlatilag egyáltalán nem is jutottam el „agyilag” odáig, hogy feltételezzem, hogy a pánikrohamok tünetei ostromából egyáltalán van kiút; hogy létezik egy tisztás, ami mentes a pánikbetegség tünetei szörnyű fenyegetettségétől.

Tisztás

Szeretnélek megnyugtatni: VAN ilyen úgynevezett tisztás. Létezik az a bizonyos tisztás. Te is tudod, hogy létezik, még akkor is, ha már évek óta nem jártál ott, hiszen korábban, úgy értem, a pánikbetegség előtt te is onnan jöttél, nem? Évekkel korábban, akár gyermekkorig visszamenőleg úgy voltunk vele, hogy azon a bizonyos „tisztáson” éltünk, örömben, vidámságban és teli lehetőségekkel és álmokkal. Jó kérdés lehet itt és most, hogy vajon mi történt a gyerekkori álmokkal… hm… költői kérdés!

A tünetek.
(Könnyen eltérek a témától.)
Szóval a tünetek:
A pánikbetegség tünetei közül talán az a bizonyos állandóan megszűnni nem akaró aggódás jelenléte a legjellemzőbb. Ez az aggódás pontosan az, ami üzemanyagként „fűti fel”, tölti fel vagy készíti elő az elmét egy legközelebbi pánikroham kitöréshez.

Az aggódás intenzitása növekszik, minél közelebb kerülsz a féltve-féltett-szituációhoz (egy hely, jármű, esemény, korábbi pánikroham helyszín, stb). Ugyanakkor az is igaz, hogy az az aggódás, ami feltüzelte és kirobbantotta a pánikrohamot az előre aggódott helyszínen a pánikrohamot, az elmúlik a pánikroham után azonnal. A rossz hír, hogy életszerűen jön egy másik helyette. Ez tartja életben és ez tartja fent a pánikbetegséget, pontosabban az agorafóbiát. Ezért van az, hogy gyakorlatilag a pánikbetegség gyógyítása mindaddig lehetetlen, ameddig ez az állapot akadálytalanul jelen van, úgymint az élet része.

Nálam kb. 10 év után történt meg a Pálfordulat. Innen az elnevezés. Egy döntés – tulajdonképpen – egy életbevágó döntés kell. Pálfordulás technika, így hívom. Azért Pálfodulás, mert ez egy életbevágó döntés. Azért technika, mert ha itt és most még nem hoztad volna meg a döntést, hogy „IGEN, MEGGYÓGYULOK!” akkor azt megteheted… akár most is. Miért is ne? Tudsz valakit, akinek már sikerült? Itt vagyok én példának. Nekem sikerült. És a Pálfordulás technikával, a döntés meghozatalával neked is sikerülhet a pánikbetegség gyógyítása.

Mit jelent számomra a pánikbetegség gyógyítása?

A pánikbetegség öngyógyítása is 3 éve és a gyógyítása is napjainkban egyöntetűen sikert jelent számomra. Hiszen korábban úgy éreztem, hogy nem is álmodhattam arról, hogy másoknak segítenék úgy, hogy még magamnak sem tudok segíteni. Aztán – hála a Pálfordulás technika csodájának – az életem megváltozott.

És egy lehetőséget is jelent még számomra: hogy segíthessek neked is.
És másoknak is.
Csodálatos dolognak tartom.
Egy lehetőségnek, amit a saját pánikbetegségem gyógyulásáért kaptam.
Megtapasztalni, amikor a sötétség démona a megváltás áldásába esik és a megváltásnak az elmondhatatlan teremtőerejét, amit nyerhet vele az ember.

Újjászületés.
Talán ezért is jutott eszembe a Pálfordulás, mint elnevezés, hiszen az, amikor az az út, amin az utóbbi években jártál, ami egyre inkább nem vezetett sehová, majd aztán egyszer egy hirtelen fordulattal egy másik útra térsz, ahol már nincsennek viharok, csak napsütés és teremtés, nos… talán így juthattam el a Pálfordulás elnevezéshez. És a Pálfordulás technika, ami abszolút kulcsa valamennyi heves félelem alapú mentális elváltozásnak, tapasztalatom szerint, ideértve a pánikbetegség gyógyítása esetét is.

„Majd én megoldom”, avagy a pánikbetegség öngyógyítása

Százszor és százszor csak legyintettem, hogy „majd én megoldom” a pánikbetegség problémáját magamnak. Arra gondoltam, hogy majd én okosan mintegy „kigondolkodom magam a pánikbetegségből”.

Meg tudtam csinálni?
Dehogy tudtam megcsinálni?
Gondolom-e úgy, hogy bárki is meg tudja csinálni?
Nem gondolom úgy, hogy egy átlagos agorafóbiából, pánikrohamokkal, és egy komplett pánikbetegségből bárki is ki tudja magát okosan gondolkodni anélkül, hogy igazán szembenézne a legfélelmetesebb félelmeivel.

Én legalábbis nem tudtam.
Meg vagyok róla győződve, hogy más sem tudja megtenni.
Úgy látom, hogy nincs pánikbetegség gyógyítása gyógyulni akarás nélkül.

Miért?
Azért, mert egy pánikroham élménye és az azzal járó iszonyú erős félelem, halálfélelem, annyira „erős” hatással van elszenvedőjére, hogy az már „maradandó”.

Viszont a Pálfordulás technikával, vagyis a döntés meghozatalával, hogy „oké, ez az állapot, amiben vagyok, ez sokkal hatalmasabb, mint én vagyok és egyedül nem tudom megoldani, beismerem!” – nos ezzel a belátással és segítség kéréssel és elfogadással már viszont van remény.

Gyógyítható-e a pánikbetegség unszolásra?

Nem hiszem.
Mondok egy példát. Vegyünk például egy fiatalkorú tizenéves srácot, aki az iskolában általában csendes, visszahúzódó és otthon is amolyan gátlásos-féle; bár az ilyen-olyan játékok teljesen lefoglalják. Szülei a legjobbat akarva a gyermeknek unszolni és bátorítani próbálják, hogy pszichológus segítségét kellene kérni, hogy a gyermek helyzete javuljon. Viszont a srác egyáltalán nem gondolja úgy, hogy neki bármi baja is lenne. A bajra egyedül a szülei viselkedéséből következtet, de amúgy az otthoni játék teljesen lefoglalja.

Minél többet unszolják a szülők, hogy segítsenek neki, a gyerek annál inkább ellenáll. Ez természetesen csak ront a gyermek helyzetén, hiszen a legtöbb szülő kénytelen abbahagyni az unszolást. Így persze a segítség is elmarad és a szociális fóbia is sajnos kezeletlen marad, hiszen pszichológus nélkül, illetve segítség nélkül nem javul a gyermek helyzete.

Itt egy másik: Képzelj el egy férj és feleség példát, ahol a férj rettenetesen aggódik a felesége agorafóbia gyanúja miatt. Jó ötletnek látszik néhány otthoni dolog megváltoztatásával a pánikbetegség öngyógyítása otthon, úgy értem, hogy a férj nagyon segíteni szeretne a feleségének „okos” dolgokat tanácsolni, hogy mit ne csináljon a felesége, illetve mit csináljon annak érdekében, hogy a tünetek enyhüljenek. Igenám, de a feleségnek szörnyű pánikrohamai vannak és sajnos félelmében és aggódalmában nem tudja mit tegyen. A férje jótanácsai nem tűnnek azonnal segítségnek. Így valójában a férj legjobb szándéka ellenére sem fog sikerülni segíteni feleségének, hacsak „hozzáértő” segítségéért nem folyamodnak.

Pánikbetegség öngyógyítása otthon? Gáborral? Hm… ez lehet, hogy jól hangzik, de semmiképpen nem hangzik jól egy pánikbetegnek, aki még nem látta be teljesen, hogy tévúton jár. Jómagam is csak annak tudok segíteni, aki már készen áll a segítség elfogadására. Ez egy szellemi „mozzdulat”, egy invitálás, befogadás… lehetne még több hasonlatot is, de talán ennyit erről.

Pszichológus nélkül is lehetséges a pánikbetegség öngyógyítása otthon?

gyógyszer nélkül pánik nélkül

Igen.

Segítséggel lehetséges. Én például Michael Norman PanicFree Programjának köszönhetem (ide linkeltem a köszönöm szépen videót, amit Michaelnek küldtem, hogy te is megnézhesd) azt a tanítást, ami azokhoz a gyakorlatok elvégzéséhez vezettek, amik végül is megteremtették nálam a feltételeit a pánikbetegség öngyógyítása otthon sikerének.

Most, hogy már kissé több, mint 3 éve volt utoljára pánikrohamom és visszagondolok arra, hogy 15 év pokolból kigyógyultam pszichológus nélkül és egyetlen szem antidepresszáns nélkül, nos nagyon szerencsés vagyok. Másfelől meg megszenvedtem érte.

Pánikbetegség öngyógyítása Pálfordulás technikával lépésről lépésre

Függetlenül attól, hogy pszichológus nélkül és gyógyszer nélkül szeretnél-e kigyógyulni a pánikbetegség karmai közül, vagy pszichológus és antidepresszánsok segítségével, volna tehát valami, ami egyik esetben sem elmulasztható: úgy hívom, Pálfordulás technika. Erről lesz szó a következőkben.

Pálfordulás technika, vagyis egy alázatos de életbevágó döntés meghozatala. Vigyázat! Nem könnyű! Sőt nagyon nehéz. Nem azért mondom ezt, mert nekem gyakorlatilag 10 évembe tellett, hanem azért, mert látszólag ellentmond a „józan észnek”.

Amint most ide fogom írni, talán nevetségesnek találod majd, pedig az az igazság, hogy nincs kiút a már elharapódzott félelem karmai közül mindaddig, amíg az ember le nem alacsonyodik teljesen és alázatosan ki nem jelenti és be nem látja, hogy veszített.

Pálfordulás technika – első lépés

Ez az első lépés. Be kell látnod, hogy veszítettél. Be kell látnod, hogy „oké, ez van!” Fel kell vállalnod ország-világ előtt, hogy van veled valami, ami hatalmasabb nálad és látszólag győzedelmeskedett feletted és te veszítettél. Be kell ismerned magadnak, hogy itt ezen a ponton „ha így megy tovább, akkor annak várhatóan rossz vége lesz!”

Az első lépés, a „beismerés” szellemi lépése szellem-óriássá emel majd cserébe. Megígérem! Abban a szent pillanatban, amikor az ember úgy érzi, hogy kisebb a legapróbb porszemnél, mert veszített, abban a pillanatban valójában akkora, mint az Univerzum. Lényének teljességét éli meg. Ez a Pálfordulás technika első lépése. Ez a „fordulat” benne, ha úgy tetszik. Életbevágóan fontos.

Ha nem teljesen őszinte és nem ismered el önmagadnak, hogy veszítettél azon az úton, ahol már jársz évek óta, akkor nincs gyógyulás. Ez van! A jó hírem viszont, hogy a kínlódás a félelmek között hamarosan véget érhet, ha elismered, hogy rossz úton jártál.

Pálfordulás technika – második lépés

A Pálfordulás technika második lépése, hogy miután felismerted az Univerzumot a porszemben, és mindezt egyenlőnek érezted önmagaddal (a Pálfordulás technika első lépése), utána még „melegében” segítséget keresel.

Miután felkerested a kezelőorvosod és megbeszéltétek, hogy hogyan tovább… nos talán már sínen vagy. Ez volt a Pálfordulás technika második lépése. Ez volt az a rész, amit mi Magyarok régebben úgy mondtunk, hogy „elindult ki a maci a málnásból”.

Ha inkább pszichológus nélkül szeretnéd a gyógyulás útját megtalálni, nos a legjobb helyen jársz. Amennyiben szeretnéd meghallgatni tőlem, hogy én hogyan hajtottam végre a Pálfordulás technikát, szívesen elmondom és segítek közben, hogy a legnagyobb hasznát élvezhesd a pánikbetegség öngyógyítása otthon programnak (pszichológus nélkül), és a helyes út megtalálása a lehető legrövidebb ideig tartson neked, saját tapasztalataimra alapozva. Ne feledd: én már „megjártam a hadak útját”, itt vagyok, hogy segítsek.

Szeretettel:

Gábor

Pánik nélkül jobb!

  • Pánikroham, pánikbetegség, agorafóbia? – úgy hozta az élet, hogy megismertem valamennyit.
  • Michael Norman PanicFree programja – nekem ez segített. Szeretnéd tudni, hogyan?
  • Pánikbetegség öngyógyítása – Már sokaknak segítettem pánikbetegség kezelése terén.
segítség kérés mobil telefonon

Pánikbetegség leküzdése, pánikroham kezelése (saját) tapasztalatok!

  • Kapjál hetenete pánikbetegség leküzdése személyes tapasztalataimból
  • Depresszió, pánikroham, pánikbetegség, agorafóbia és erős félelem leküzdése tippek

Írta Gábor -el 2021-ben.

Szeretnéd megtudni, hogyan jöttem ki 15 év pánikbetegségből?

Valamennyi feliratkozómmal megosztom: itt és MOST
Személyes tapasztalatok, őszinte és hiteles pánikbetegség információk
Pánikroham praktikák, amik nekem is segítettek

Üdvözöllek! Pallos Gábor vagyok.

Jelenleg Londonban élek és a főállásom mellett igyekszem jótékony célokra felhasználni mindazt, amire 15 év pánikbetegség megtanított.

Facebook
Messenger
Email
Chat
Miben segíthetek?

Ez a legolvasottabb cikkem (köszönöm!)

Írásomban az éjszakai pánikroham borzalmaira igyekszem bepillantást nyújtani hiszen jómagam is átéltem többször is. Hála Istennek! 2016. december 21-ével – utolsó pánikroham: 15 év pánikbetegség vége – már ez is a múlté lett.
éjszakai pánikroham
„Először egy éjszakai pánikroham lepett meg, majd arra jött rá még 15 év pánikbetegség”.

Pánikbetegségről, pánikrohamokról, halálfélelemről és kényszerbetegségről őszintén és hitelesen írok


Ezt a videót láttad már?

ezt most szeptember 5-én töltöttem fel a YouTube csatornámra, aminek szintén Pánik Nélkül a neve.
Halálfélelem lelki okai: ÉLETVESZÉLY – gyógyszerek vajon segíthetnek? (2021)

A halálfélelem lelki okai. Erről beszélek, érdemes belenézned, különösen akkor, ha a pánikrohamaidban már jómagad is átéltél halálfélelmet.

További videók pánikroham és halálfélelem témákban

Pánikroham enyhítő praktikák pánikbetegség és pánikrohamok ellen. Láttad már?
Figyelemelterelés, egyike a legjobb pánikbetegség segítségnek

“Pánikbetegség öngyógyítása Pálfordulás technikával” bejegyzéshez 3 hozzászólás

    • Szia! Azt mondanám, hogy ne add fel! A pánikbetegség öngyógyításának lehetősége adott, nem csak nekem, hanem neked is. Ha nekem sikerült neked is sikerülhet.

      Válasz

Szólj hozzá!