pánikroham utáni tünetek egyike az önsajnálat

Pánikroham utáni tünetek (SEGÍTEK pánik nélkül lenni) 2021

Pánikroham után az önsajnálat marad velünk 80%-ban, a tünetek további velejárója még a kimerültség is
Feltöltve:
A lényeg röviden
A pánikroham utáni tünetek tényleg kellemetlenek. Egy átlagos pánikroham ezerszer kellemetlenebb, sőt halálfélelmetes is egyben, éppen ezért a legjobban a pánikbetegség abbahagyásával lehet a pánikroham utáni tüneteket enyhíteni.
Jelenleg tanulmányok cáfolják a jelentőségét egy ún. pánik-másnaposságnak. Én viszont nem cáfolom. 15 év volt! Átéltem: kimerültség, önsajnálat, depresszió, stb. Ezek mind állandó kísérői valamennyi pánikroham utáni tüneteknek.
Konkrét segítséget a cikk végén találsz. Várom jelentkezésed…
pallos gábor utolsó pánikroham feledhetetlen volt
…ha hagynám 😉 Inkább tanulok belőle és megosztom tapasztalataimat Veled 😉

Isten hozott! Úgy sejtem, hogy a figyelmedet most leginkább a pánikroham utáni tünetek foglalhatják le. Jó helyen jársz, hiszen ez a cikk éppen a pánikroham utáni tünetekről szól. Azzal kezdem, hogy leírok néhány gondolatot, hogy én hogyan éltem túl közel ezer pánikrohamot. Gondolj bele! Már az első pánikroham utáni tünetek egyike az volt, hogy azt hittem a halálomon vagyok. Ez így ment az elkövetkezendő 15 évben: ezer olyan pánikrohamot éltem túl, amibe azt hittem, hogy „kész, vége.”

A cikk további része a pánikroham utáni tünetek elemzésével foglalkozik, úgy ahogyan én átéltem őket.

Hogyan éltem túl közel ezer pánikrohamot

Azt nem állítom, hogy könnyedén. Sőt! Baromi nehezen. Ezer pánikroham és kb. 15 év pánikbetegség: nem volt semmi! De – Hála Istennek! – túléltem. Sőt! Tanultam is belőle és folyamatosan tanulok belőle. Megpróbálok hasznot húzni a pokolból, ahova lesüllyedtem (a 15 év pánikbetegség, benne ezer pánikroham) és ahonnan sikerült „élve” kijutnom. Na, jó! Elismerem: kissé eldramatizálom; elnézést; tudom: nem a dráma miatt vagy itt, hanem a pánikroham utáni tünetek miatt, de legalábbis a pánikrohamok okozta pánikbetegség miatt. Isten hozott!

Vajon én hagytam el a pánikbetegséget, vagy a pánikbetegség hagyott el engem?

Nagyon szerencsésnek tartom magam, hogy sikerült kijönnöm a pánikrohamok halálfélelmeiből, az állandó fokozott szorongásból (egy következő pánikroham miatt), a depressziós szomorúságból (az állapotom kilátástalansága miatt) és még sorolhatnám (csak az általánosakat írtam ide), mennyi mindenből. Nagyon szerencsés vagyok!

Cinikusan, talán még azt is mondhatnám, hogy kellemesen csalódtam. Tudod miért? Mert ezer pánikroham előtt (és alatt) mindig azt hittem, hogy nem élem túl a pánikroham végét. De mindet túléltem! Hát nem fantasztikus? Kissé cinikus vagyok. Ugyanakkor nem győzök eltűnődni azon, hogy egy viszonylag intelligens és okos (Tessék! Még nárcisztikus is vagyok! Csak viccelek!) ember lévén, hogyan fordulhatott elő, hogy ilyen nagyot tévedjek, hogy meghalok és mégsem haltam meg és ez így ment vagy ezerszer, másfél évtizeden keresztül! Elképesztő! És megmosolyogtató is egyben. Legalábbis így utólagosan.

Egyébként a 15 év pánikbetegség első fele nemtörődömséggel telt el. Csak a legvégén kezdtem el keresgélni a kiutat.

Én kerültem a pánikrohamot de a pánikroham egyáltalán nem került engem

Döbbenet belátnom, hogy valamennyi pánikroham szituációt tulajdonképpen „életveszélyes” helyzetnek értékeltem (tipikus agorafóbia. Egyébként készítettem egy agorafóbia tesztet, megnézed?) és gyakorlatilag ezért éltem át magát a pánikrohamot és a pánikroham utáni tüneteket is, amikről hamarosan írni is fogok. Éppen ez az „életveszélyes helyzet”-tudat miatt kerültem el közlekedést, utazást, szocializálódást és még sorolhatnám, hogy mennyi mindent elkerültem csak azért, hogy a vélt életveszélyes helyzetektől (és a pánikrohamtól) megkíméljem magam. Totál tévút volt, de akkor nem tudtam még jobbat. (Ma már tudok! Szeretnéd tudni, hogy mi lenne az?)

Utoljára

December 21-én, 2016-ban élem át életem utolsó pánikrohamát. Csak hónapokkal később realizálódott bennem, hogy az volt az utolsó. Csodálatos öröm volt ráeszmélni, hogy már nem vagyok pánikbeteg és már nem kell tartanom a pánikroham utáni tünetektől sem. Egyébként, ami egy pánikroham utáni tüneteket illeti, a legjobb dolog, amit tehetsz, hogy Te is kijössz a pánikbetegség fogságából. Segíthetek benne?

Pánikroham utáni tünetek ellen itt a segítségem: legyél Te is pánik nélkül

Pallos Gábor vagyok, ennek a cikknek az írója. Hálás szívvel gondolok vissza a pánikbetegségemből való kiút megtalálására. Köszönhetően a belefektetett erőfeszítéseimnek: ma már egy más ember lettem. Ma már nem csak nem pánikolok 2016 december 21-e óta, de a 15 év pánikbetegség is nagyon sok mindenre megtanított, akár csak az azóta eltelt 4 év.

Pánikroham utáni tünetek ellen szeretnél segítséget? Vagy a pánikrohamok szorongató félelmétől szeretnél megszabadulni, hogy végre újra „normális” életet élhess? Megértelek. Miért nem keresel fel a Facebookon, hogy Messengeren elmesélhessem, én miként jöttem ki a pánikbetegség poklából? Vagy szeretnél inkább chatelni? Van egy chat rendszerem is, amit nemrég üzemeltem be itt a weboldalamon. Ám az is lehet, hogy éppen azon gondolkodsz: ez a fickó vajon mennyért űzné ki belőlem a pánikot?

Pánikroham és a halálfélelem meg a pánikroham utáni tünetek

Nincs pánikroham halálfélelem nélkül! Ezt Te is tudod! Tudod miért? Tedd fel magadnak a kérdést: „Mit jelent a pánik szerű félelem?” Minden bizonnyal azt mondanád, hogy általában egy pánik szerű félelem akkor tör rá az emberre, ha életveszélyben van. „Tökéletes”, mondanám én, tökéletes válasz. Valóban, hiszen a

  1. életveszély
  2. halálfélelem
  3. pánikroham

összefüggenek egymással. Valamennyien intenzív félelemreakciók egy vélt életveszélyes szituációra. Nem is vitás, hogy egy életveszélyes szituáció túlélése után az ember legszívesebben leroskadna, hogy kifújja magát. Miután az ember kifújta magát utána jön sok esetben az önsajnálat.

Pánikroham utáni tünetek legnehezebbike az önsajnálat volt

Vitathatatlanul szarul voltam lelkileg minden egyes pánikroham után. De a pánikroham utáni tünetek legnehezebbike valóban az önsajnálat volt. Hogyan jelentkezett az önsajnálat? Le voltam sújtva, le voltam taglózva, meg voltam gyötörve úgy éreztem. Képtelennek éreztem magam az életre, azon járt az agyam, hogy miért éppen én, mit vétettem, hogy ilyen elviselhetetlen az élet, hogy az előbb is úgy éreztem, hogy vége mindennek. Bánkódtam, de nagyon. Depresszióssá tett, hiszen automatikusan felötlő gyötrő, önsanyargató és önsajnáló gondolatok jöttek fel és mint ilyen gondolatok, ezek minduntalan heves negatív érzelmeket korbácsoltak fel bennem.

Sajnáltam magam, mint a pánikroham utáni tünetek legszarabbika, sajnáltam magam, de rohadtul, kibaszottul. Bocs, hogy káromkodom, de dramatizálni akarom Neked a hatást, az önsajnálatomat, amit pánikroham után éreztem, szinte mindenkor.

Emlékszem sokszor volt olyan is, hogy egy pánikroham után értem be (késve a pánikroham miatt megszakított utazástól) a munkahelyemre és már nem jutott időm ki-sajnálni magam. Az is baromi szar volt. Bár, inkább helyesbítek: most hogy így belegondolok, azért az nem volt annyira szar. Bosszantó volt, de nem volt annyira rossz, hiszen legalább elvonta a munka a figyelmem az önsajnálattól és az önsanyargatástól.

Pánikroham utáni tünetek leghosszabbja a szorongás volt egy legközelebbi pániktól

Az önsajnálatot követően jól voltam. De nem minden esetben. Voltak olyan pánikroham utáni tünetek, ami szorongás félelemmel járt a pánik után. Attól féltem ugyanis, hogy nehogy újra bekövetkezzen. Jól ismertem már ezt a fajta szorongást, hiszen minden egyes pánikroham utáni tünetek velejárója volt ez a szorongás, hogy nehogy újra pánikoljak, ettől aggódtam. Aggódtam tőle, de nagyon.

Féltem, nehogy újra jöjjön a pánik. Különösen, ha ugyanolyan szituációba kerülök, mondjuk útban hazafelé munkából, stb. Féltem tőle, nehogy a szituáció kiváltson egy újabb pánikrohamot.

Kimerültség, depresszió, fáradtság

Az önsajnálat és a későbbi szorongás, mint a pánikroham utáni tünetek legrosszabbjai mellett még kimerültséget és fáradtságot is éreztem. És a pánik utáni szorongás gyakran depresszióval párosult. Nem volt kellemes, úgymond. Kibaszott szar volt, de túl éltem, Hála Istennek!

Tudok segíteni Neked, hiszen megtaláltam már a kiutat a pánikból és így meg tudom Neked is mutatni, hogy a Te életedben merre kell elindulnod, hogy a sötét és baljós viharfelhőket magad mögött hagyva kiérj életed egy sokkal inkább nap sütötte részére. Miért nem írsz rám a Facebookon, hogy elmondhassam Messengeren, hogy én hogyan jöttem ki 15 pánikbetegségből?

Elképzelhető, hogy még mindig érzed a kimerültséget, a fáradtságot, miközben a legutóbbi pánikroham utáni depresszió sújt éppen egyre erősödő önsajnálat mellett. Kérned kellene segítséget rá! Őszintén! Mekkora az esélye annak, hogy sikerül egyedül visszatérítened a saját életedet egy ígéretesebb kerékvágásba? Tedd fel magadnak a kérdést, hogy vajon a múlt héten sikerült? Vajon a múlt hónapban sikerült? Vajon tavaly óta változott valami, vagy csak inkább minden rosszabb lett?

Kérj segítséget! Legalább hallgasd meg, hogy én hogyan jöttem ki a pánik-pokolból.

Hogyan tudok segíteni a pánikroham utáni tünetek túlélésében

Ha egyáltalán tudok Neked segíteni, az technikailag két féle képen történhet. Telefonon kamerásan vagy kamera nélkül, illetve írogatással. Gyakorlatilag úgy tudok segíteni Neked, hogy megcélozzuk a szorongás és a pánikrohamok eredetét: az életveszélytudatot. Elsőként igyekszem megérteni a félelmeidet, majd stresszoldó technikákat tanítok és végül pedig beállítjuk azt az útirányt, ami a kiút a pánikból és a szorongásból. Mindezt gyógyszerek nélkül, hiszen nem vagyok orvos. Nem vagyok pszichológus. Jóllehet a legtöbb pszichológus nem volt még pánikbeteg, viszont orvosként nyilván sokat tudnak idézni a pszichológiai szakirodalomból.

Jómagam már megtapasztaltam, hogy milyen pánikbetegnek lenni és azt is, hogyan lehetséges kijönni belőle. Ha szeretnéd a segítségemet személyesen is kérni, kattints ide és válaszd ki a Neked legmegfelelőbb segítség opciót.

Szeretettel:

Gábor

Írta Gábor -el 2021-ben.

Szeretnéd megtudni, hogyan jöttem ki 15 év pánikbetegségből?

Valamennyi feliratkozómmal megosztom: itt és MOST
Személyes tapasztalatok, őszinte és hiteles pánikbetegség információk
Pánikroham praktikák, amik nekem is segítettek

Üdvözöllek! Pallos Gábor vagyok.

Jelenleg Londonban élek és a főállásom mellett igyekszem jótékony célokra felhasználni mindazt, amire 15 év pánikbetegség megtanított.

Facebook
Messenger
Email
Chat
Miben segíthetek?

Ez a legolvasottabb cikkem (köszönöm!)

Írásomban az éjszakai pánikroham borzalmaira igyekszem bepillantást nyújtani hiszen jómagam is átéltem többször is. Hála Istennek! 2016. december 21-ével – utolsó pánikroham: 15 év pánikbetegség vége – már ez is a múlté lett.
éjszakai pánikroham
„Először egy éjszakai pánikroham lepett meg, majd arra jött rá még 15 év pánikbetegség”.

Pánikbetegségről, pánikrohamokról, halálfélelemről és kényszerbetegségről őszintén és hitelesen írok


Ezt a videót láttad már?

ezt most szeptember 5-én töltöttem fel a YouTube csatornámra, aminek szintén Pánik Nélkül a neve.
Halálfélelem lelki okai: ÉLETVESZÉLY – gyógyszerek vajon segíthetnek? (2021)

A halálfélelem lelki okai. Erről beszélek, érdemes belenézned, különösen akkor, ha a pánikrohamaidban már jómagad is átéltél halálfélelmet.

További videók pánikroham és halálfélelem témákban

Pánikroham enyhítő praktikák pánikbetegség és pánikrohamok ellen. Láttad már?
Figyelemelterelés, egyike a legjobb pánikbetegség segítségnek

Szólj hozzá!